Üdvözöljük iskolánk weboldalán

A költészet napja

A magyar költészet napjáról hagyományunkhoz híven irodalmi teaház keretében emlékeztünk meg.

Minden korosztály képviseltette magát, hiszen alsó és felső tagozatosok, gimnazisták, valamint tanárok is ültek a terített asztaloknál.

Bevezetésként Minárik Katalin, könyvtárosunk olvasott fel egy idézetet a versről Kányádi Sándortól, majd meghallgattuk a költő Április hónapja című versének megzenésített változatát Koncz Zsuzsa előadásában.

Ezután mindenki elmondott egy általa választott verset. Idén Kányádi Sándor születésének 90. és Nagy Gáspár születésének 70. évfordulója apropóján elsősorban az ő műveikből válogattunk.

A versek hallgatása közben finom teákat és aprósüteményeket fogyasztottunk. A hangulatos délutánt

zenehallgatással zártuk. József Attila Születésnapomra című versét a Csík zenekar adta elő.

 

Nyíriné Szeleczky Anna

munkaközösség-vezető

GALÉRIA