Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Hóvirágok és az éghajlatváltozás

A hóvirágok a jégkorszak utáni felmelegedés során terjedtek délről észak felé Európában. Nyilván megtapasztalhatták a felmelegedés hatását.

Ebből a gondolatból kiindulva hirdettük meg 2015-ben a címben jelzett vizsgálatokat. A kezdeményezés bejelentése Ukrajnában, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor 2015-ben. A munkába már az első évben bekapcsolódtak szlovákiai, romániai, szerbiai, szlovéniai, horvátországi kutatópontok is. Magyarországról 3 botanikus kert (Vácrátót, Budapest, Pécs) és számos kutatópont is részt vesz a megfigyelésekben. A vizsgálatok lényege, hogy genetikailag lehetőleg egyforma (klónozott, azaz nem magról, hanem hagymáról szaporított)  hóvirág minták kerültek minden kutatópontba és azoknak az őszi, téli, tavaszi és nyári viselkedését követjük nyomon, miközben figyelünk az adott pont mikroklímájára is.

A munkának több részterülete van. Van biológiai modulja, amelyik a hóvirág alaktanára, fenológiájára, genetikájára, stb. figyel. Van egy földrajzi modulja, amelyik az évenkénti éghajlati (mikroklimatikus) jelenségeket rögzíti, és van egy nagyon fontos oktatási modulja is, amelyiknek az a célja, hogy már iskolás kortól bevezesse a diákokat a tudományos gondolkodásba, a tények megfigyelésébe és az ebből levonható következtetések megfogalmazásába. Természetesen ennek kapcsán járulékos cél a „klímaérzékenység” kialakítása is a diákokban.

Pécsett a „Hóvirágos Hálózatnak” a Cserepka János Iskolában és a Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpontban és a Pécsi Tudományegyetem Botanikus kertjében vannak megfigyelési pontjai.

2019-ben, az AAMMA Szolgáltató Informatikai Kft-vel együttműködésben, Atomatikus és Autonóm Mikro Meteorológiai Állomásokat (AAMMA mérőállomásokat) telepítettünk Szombathelyre és a fenti 2 iskolába, melyek a Google-felhőben rögzítik a mikroklimatikus eseményeket. Ennek kapcsán megemlíthető a GGW- 2020 kutatásnak az informatikai modulja is, melynek célja a különböző pontokon és különböző országokban dolgozó diákok hálózati munkára való nevelése. (networking).

 

Horváth Erika

vezetőtanár

forrás: http://botanikuskert.pte.hu/

GALÉRIA