Üdvözöljük iskolánk weboldalán

A Magyar Élelmiszerbankkal gyűjtöttünk 2022-ben is

A Magyar Élelmiszerbankkal gyűjtöttünk 2022-ben is

  A Cserepka Iskola tanulói negyedik alkalommal vettek részt a Magyar Élelmiszerbank tartósélelmiszer-adománygyűjtésében. Az egész ország területére kiterjedő gyűjtési akcióhoz 334 áruházi helyszín csatlakozott.

  A korábbi gyakorlatnak megfelelően ebben az évben is a pécsi Makay úti Tesco Hipermarket volt a mi iskolánk bázisa, önkénteseink itt várták mindazokat, akik segíteni kívántak adományaikkal a rászoruló családokon.

  Örömmel számolunk be arról, hogy 2022-ben 1401 kg-ot tudtunk gyűjteni, melyet a Mindszentgodisa mikrotérségében élő 280 halmozottan hátrányos helyzetű család kapott meg.

  „Hálás vagyok, hogy immár negyedik éve részt vehetek ebben a gyűjtésben, és láthatom azt, ahogy megértik az önkéntesség lényegét diákjaink.”– kezdte élménybeszámolóját Kis-Nagy Mercédesz, a Cserepka Iskola iskolatitkára. Mercédesz kolléganőnk szervezte és koordinálta az idei gyűjtési akciót is, és az elmúlt években mindvégig szívügyének tekintette az adománygyűjtést, évről-évre számos gimnáziumi tanulónkat bátorítja lelkesedésével a jótékony közreműködésre. „Keresztényként fontosnak látom, hogy ne csak szóval, de tettekkel is kiálljunk a nehéz helyzetben, bajban levők mellett. Böjte Csaba testvér szavai csengenek bennem: (…) hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem, hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, és simogatást.”

  A Cserepka Iskola közössége nevében köszönjük a Magyar Élelmiszerbank bizalmát, és Kis-Nagy Mercédesz elkötelezett munkáját, valamint az önzetlen támogatók hozzájárulását az élelmiszergyűjtéshez!

GALÉRIA