Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Beszámoló 2024.

Beszámoló a HAT-KP-1-2023/1-000402 számú

„Barangolás a Felvidéken és a Tátra csodálatos világában” pályázat megvalósításáról

Az utazás programja

1. nap: Pécs – Ipolybalog -Kassa

2024. április 30-án reggel 7 órakor indultunk Pécsről. Délután 13 óra magasságában érkeztünk meg Ipolybalogra. Először az Árpád-kori templomot látogattuk meg, ahol a Szent Korona hiteles másolatát őrzik. A helyi plébános részletesen bemutatta a korona rejtegetésének és a másolat elkészítésének történetét.

Ezután a helyi általános iskolában tettünk rövid látogatást. Tanulóink az ipolybalogi diákokkal betekintést nyerhettek az iskola hétköznapjaiba, a kísérő pedagógusoknak pedig az intézményvezető mesélt a szlovák iskolarendszer működéséről.

Az ipolybalogi látogatás végén egy helyi fazekasmester látott minket vendégül, aki beavatta diákjainkat a fazekasmesterség rejtelmeibe.

A nap utolsó programpontjaként megtekintettük a Füleki várat, amely nemcsak a tatárjárást vészelte át, hanem tanulóink látogatását is.

A kassai szállásig hosszú út vezetett, de este 7 órakor már mindenki a vacsoráját fogyaszthatta.

2. nap: Kassa – Magas Tátra Nemzeti Park _ Kassa

Második nap reggelén az úticél a Magas Tátra Nemzeti Park volt. Egy hosszú túra következett, melynek végén megtekinthettük a gyönyörű Nagy-Tarpataki-vízesést. Ezt követően a Csorba-tavat látogattuk meg, ahol még egy rövid hógolyózásra is sort keríthettünk.

3. nap: Kassa – Szepesi vár - Szepesmindszent - Lőcse - Késmárk - Bártfa - Kassa:

Késmárk felé megálltunk a Szepesi várnál, majd a szepesmindszenti gótikus templomot tekintettük meg, ahol még látható néhány részlet a Szent László-legendából.

A következő megálló Lőcse volt. A szászok által alapított város meglepően épen maradt középkori városházát kívülről és belülről is megtekintettük, sajnos  a szégyenketrec zárva volt...

Szepességi kirándulásunk következő állomása Késmárk volt. Itt az egyetlen fémalkatrész felhasználása nélkül felépített evangélikus fatemplomot és párját, a modern kőtemplomot tekintettük meg elsőként. Thököly Imre síremléke mellett a diákok a magyar himnuszt is elénekelték. Késmárki sétánk végén a Thököly-vár kertjében fényképezkedtünk.

Utolsó megállóhelyünk Bártfa volt, ahol megtekintettük a régi városházát.

4. nap: Kassa - Krasznahorka - Betlér - Pécs:

A hazautazás napját egy kassai városnézéssel indítottuk. A Szent Erzsébet székesegyház II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona temetkezési helye.

Következő állomásunk a felvidéki magyarság egyik jelképe, a krasznahorkai vár volt, amelyet jelenlegi állapota miatt csak kívülről tudtunk megtekinteni.

Felvidéki utazásunk utolsó programjaként a betléri Andrássy-kastélyban és annak csodálatos parkjában tehettünk látogatást.

 

Programokban és különleges élményekben gazdag négy napot tölthettünk el Felvidéken a Határtalanul pályázatnak köszönhetően.

 

A felkészülés, a kirándulás, az értékelő óra, a Nemzeti Összetartozás Napjára szervezett tevékenységek, a Magyarság Házának programja mind-mind erősítette és mélyítette a tanulókban a magyar nemzethez való tudatos kapcsolódás érzését és élményét.

GALÉRIA