Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Határtalanul 2022.

HAT-19-02-193

Beszámoló a HAT-19-02-0193 számú „Együtt Erdéllyel” pályázat magyarországi utazásáról

2022. május 18-21.

   Iskolánk 2019-ben nyert a Határtalanul programban kiírt „Együttműködés középiskolák között” pályázaton. A világjárvány miatt a magyarországi utazás megvalósítására csak két év csúszással került sor. Vendégeink a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tanulói (9-10-esek) és 3 tanára voltak. A kollégák nem ismeretlen helyre érkeztek, hiszen iskoláink (elődei) között már évtizedes múltra tekintő testvérkapcsolat működik.

   A szűk négy nap során igyekeztünk gazdag és változatos programot kínálni határon túli magyar vendégeinknek. Szállásuk, ahova szerdán este érkeztek, a Mecsek ölelte festői Orfűn volt.

   Csütörtökön délelőtt iskolánkkal ismerkedtek, az itt folyó munkába nyertek betekintést. Ebéd után történelmi utazást tettünk a több ezer éves emlékek között a Cella Septichorában, megnéztük a Középkori Egyetemet, majd szakavatott kollégánk vezetésével végigjártuk Pécs belvárosának nevezetességeit.

   Pénteken reggel iskolánk tizedikes tanulóival vettek részt a szamosújvári diákok egy izgalmas vetélkedőn, amelynek témája a tolerancia volt. Utána Dél-Baranya természeti és történelmi nevezetességei kerültek terítékre:

  • sétahajóztunk a Dráván,
  • meglátogattuk a nagyharsányi szoborparkot,
  • a Kikerics tanösvényt és a siklósi várat.

  Szombaton délelőtt a Zsolnay-negyed felfedezése és a Gyugyi-gyűjtemény megtekintése zárta a magyarországi kirándulást.

Rengeteg tapasztalattal és csodás emlékkel gazdagodtunk mindannyian, akik részesei voltunk a programnak.

 

GALÉRIA