Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Engaging American Day in Cserepka

Amerika Nap a Cserepkában

2021 őszén az Amerikai Nagykövetség pályázatot hirdetett, melyben magyar középiskolák kaptak lehetőséget egy „Amerika Nap” megszervezésére. Iskolánk az öt sikeres magyarországi pályázó gimnázium egyike lett, így az elmúlt hónapok során egy nagyszabású programsorozatot terveztek az angol specializációjú kollégáink, teret biztosítva a vendég Nagykövetség show-műsorának is.

2022. április 1-jén a Cserepka Iskola diáksága amerikai „feelingbe” került a specifikusan korosztályi sajátosságokat előtérbe helyező projektekben való részvétel során.
A alsó tagozatosok főleg szuperhős tervezéssel és az Egyesült Államok plakátokon való megjelenítésével ismerkedtek a tengerentúli országgal.

A felsőbb évfolyamokon muffinok dekorálásával kezdődött a nap, ezt követően egy akadálypályán kellett helytállniuk a gyerekeknek, majd kvízt töltöttek ki az USA földrajzáról, történelméről, kultúrájáról, végül megismerhettek olyan híres magyarokat, akik hazánktól távol értek el sikereket. Az amerikai iskolai versenyek mintájára az angoltanáraink egy betűző versenyt is összeállítottak a tanulóknak.

Gimnazistáink az amerikai űrprogrammal (NASA-projektek), valamint a kint élő és tevékenykedő híres magyarok munkásságával ismerkedtek, részt vettek a pécsi amerikaifutball-csapat, a Pécs Legioners AFC bemutatóján, végül a Camp Leaders előadásában tájékozódhattak a filmekből jól ismert nyári gyerektáborok világáról.

A nap fénypontjaként az amerikai tengerészgyalogosok, a kulturális attasé és az EducationUSA munkatársai tartottak tájékoztatót a munkájukról, a nagykövetségről és a továbbtanulási lehetőségekről.

Már a projektnapot megelőzően különböző versenyeket hirdettünk meg az amerikai ételek megjelenítésétől kezdve a sajátos amerikai helyszínek kreatív ábrázolásáig bezárólag. A diákok munkáit kiállítottuk, a zsűrizés pedig természetesen a diplomata és társai feladata volt. Az „Amerika Nap” keretében minden diákunk hamburgert kapott ebédre.

Tanulók és tanárok egyaránt jól érezték magukat ezen a kultúrák találkozását elősegítő tematikus napon. Köszönjük a lehetőséget, gratulálunk a szervezőknek és a díjnyertes csapatoknak!

A projekt szervezéséért külön köszönet illeti meg Kutyifa Kinga tanárnőt.


Elért eredmények:

Muffin dekorálás: 1. 11/B    2. 10/A    3. 5/a   Különdíj: Tesisek.

     

Made in the USA: gimnázium:

                                     1. Gulyás Mirkó, 9/A - Cserepka Iskola

                                     2. Betlehem Gábor Máté, 9/B - Széchenyi Gimnázium 

                                     3. Dobos Gréta, 10. évf. - Diószegi Sámuel Baptista Technikum és Szakképző Iskola

                                         Horváth Doroti, Bakonyi Adrienn, Horváth Helga, 12/B - Cserepka Iskola

                             felső:

                                     1. Szalai Dóra, Miskolczi Petra, Lengyeltóti Péter, 8/b - Cserepka Iskola

                                     2. Pethő Benjámin Hunor, 6. évf - Petőfi Sándor Baptista Általános iskola

                                     3. Fodor Zoé, 5. évf. - Bölcsesség Kezdete Általános Iskola

Képregény: 1. Söjtöri Ádám 8/a     2. Nagy Laura 12/B    3. Kőmíves Amira 8/b

Fedezd fel Amerikát: gimnázium:

                                     1. 11/B osztály

                                     2. 10/B  és 12. osztály (

                                     3. 10/A osztály

                                  felső:

                                     1. 7/a és 7/b

                                     2. 6/a

                                     3. 8/b

Spelling bee:

         5.- 6. két tanítási nyelvű:  1. Tóth Zsófia 5/b    2. Schneider Balázs 6/a   3. Szabó-Körmendi Eszter 5/b

         7.- 8. két tanítási nyelvű:  1. Simon Balázs 8/b     2. Simon Tamás 8/b    3. Bachmayer Bence 7/b

         5. évf. sport:  1. Kuti Levente 5/a    2. Kőszegi Kornél András 5/a  3. Lauer Olivér 5/b

         8. évf. sport:  1. Nyilas Gergely 8/a     2.Ádám Levente Tamás 8/a  3. Rácz Gábor 8/b


Köszönjük a videót Minnics Erika tanárnőnek:

GALÉRIA