Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Erős a Cserepka Iskola a sport és a tudományok területén

Remek hétvégét zártak tanulóink a pécsi Cserepka Iskolában. A májusi hónap az országos versenyekről, az azokra való felkészülésről, a döntő megmérettetésekről szól. Ilyenkor derül ki, hogy a céltudatos felkészülések, az állóképességet formáló, kitartó edzések és a motiváló beszélgetések vajon sikerekhez, mérhető eredményekhez vezetnek-e. Örömmel számolunk be arról a két szenzációs eredményről, amelyet ezen a hétvégén értek el tanulóink.

Kiemelkedő kézilabdásunk, Vincze Patrik (6. a osztályos diákunk) a Herman Ottó Országos Természettudományi Versenyen második helyezést ért el. (erről tudósításunk ide kattintva elérhető)

 

Második hatalmas siker: aranyérmes lett a Rátgéber Akadémia Kadett Fiúcsapata Sopronban a  Nemzeti Fiú Kadett Országos Döntőn, ahol a győztes csapatban három kilencedik évfolyamos tanulónk is játszott. A Bánfi Balázs, Kazy Balázs, Meszlényi Róbert alkotta trió végig összeszedetten szerepelt: fantasztikus összhangban, igazi csapatmunkával, az egész döntő alatt egymásért küzdve. Csák Magdolna, a Rátgéber Akadémia sportigazgatója és szakmai igazgatóhelyettese így nyilatkozott iskolánknak a soproni győzelem után: „A Rátgéber Kosárlabda Akadémia életében csodálatos eredmény született a hétvégén: megszereztük akadémiánk első bajnoki aranyérmét! Bajnokcsapatunk, a Fiú Kadett korosztályában Sopronban a 4 napos országos döntőn 5 mérkőzés után lett 2019 bajnoka és Magyarország legjobb csapata az U16-os korosztályban. Óriási büszkeség, boldogság ez mindenkinek! (…) Köszönjük az iskolának, hogy mindig számíthatunk Rátok, hogy közösen dolgozhatunk kosárlabdázó fiataljaink nevelésében!”

Büszkék vagyunk tanulóinkra, eredményeikre, kimagasló teljesítményükre. Igazi jó példái ők „Cserepka-közösségünknek”.

GALÉRIA