Váczi Kata: - Kérlek, mesélj kicsit magadról! Hogyan kezdődött a sport iránti érdeklődésed? Miért a kosárlabdát választottad?
Árvai Noémi: - Szerintem azért ebbe a sportba szerettem bele, mert a kosárlabdázás volt az első személyes kapcsolódásom a versenysporttal. Édesanyámat kísértem el a meccsére. Emlékszem, 4-5 éves voltam, csodálkozva néztem a csarnokot, és hatalmas, tágra nyílt szemekkel anyukámat. Ő, aki otthon oly komoly, felelősségteljes, gondoskodó nő, a pályán futkározik labdát pattogtatva, -hol nevetve, hol kiabálva- harcol, civakodik a többi hölggyel. Olyan volt akkor anyukám, mint én az oviban a csoporttársaimmal…
Egyszerűen imádtam! Ott minden eldőlt....
Váczi Kata: - Hogyan tudtad egyensúlyba hozni a sportot és a tanulmányaidat?
Árvai Noémi: - A versenysport és a tanulás összehangolása nem egyszerű feladat. Már általános iskolában is kihívást jelentett, hiszen nem sporttagozatra, hanem művészeti iskolába írattak a szüleim először.
Aztán, amikor a BSE-ből a Csatába igazoltam, sokkal több edzésre és meccsre jártunk. Hiába voltam jó tanuló, sulit is váltani kellett. Ami a legviccesebb az egészben, - mivel zongoráztam is- hogy a zongora-, és a szolfézs tanárnő adott ultimátumot: Vagy ők, vagy a kosárlabdázás.
Úgy érzem jól döntöttem.
Amikor Pécsre kerültem a Rátgéber Akadémiára, nagyon örültem annak, hogy támogatják, sőt fontosnak tartják, hogy a tanulást is komolyan vegyük.
Nem volt nehéz iskolát választanom. Belépve a Cserepkába, éreztem, hogy itt jó helyen leszek. Azt még akkor nem tudtam, hogy itt hihetetlen támogatóak a tanárok, amit ezúton is köszönök!
Az igazság viszont az, hogy egyensúlyban tudjam tartani a tanulást és a sportot, én minden másról lemondtam. Nem csináltam olyan dolgokat mint a korosztályom. Például, nem mentem bulizni, nem éjszakáztam, nem osztálykirándultam… És így rengeteg jó program kimaradt az életemből. Helyette azonban sok egyéni edzésen vettem részt, egészségesen étkeztem, pihentem. Mindent ennek rendeltem alá. (Ami néha nehéz volt, de próbáltam a célomat szem előtt tartani.)
Váczi Kata: - Milyen szerepet játszott az iskola, illetve a tanáraid abban, hogy eljuthattál Amerikába?
Árvai Noémi: - Már az előző kérdésednél említettem, hogy sok támogatást kaptam az iskolától. Legfőképpen akkor, amikor felkerültem az NB1/A-ba, és nagyon keveset tudtam személyesen részt venni az órákon. Ez a11-12. osztályban volt.
A tanáraim nem engedték el a kezem. Ha valamivel lemaradtam, bemehettem nulladik órában. Hálával tartozom azért, hogy bármikor kérhettem e-mailben segítséget. Online is volt lehetőségem kérdezni, egyeztetni. Ez biztonságot adott, hiszen nekem fontos volt a tanulás, mert egy jó érettségi nélkül nem juthattam volna ki Amerikába.
Régi álmom volt az amerikai ösztöndíj elnyerése, de nem voltam benne biztos, hogy tényleg akarom-e. Ebben az időszakban már az Európa Kupában játszó Tarr-KSC Szekszárd NB1/A csapatában játszhattam, a felnőttek közt.
Váczi Kata: - Milyen érzések voltak benned, amikor megtudtad, hogy ösztöndíjjal kijuthatsz Amerikába?
Árvai Noémi: - Természetesen felcsillant a szemem, és hihetetlenül boldog lettem, hiszen erről álmodtam egész eddigi életemben! Ezért a pillanatért áldoztam fel a barátaimat, a szabadidőmet, és még minden mást is, ami számomra kedves. Viszont ott volt bennem a kételkedés is: Folyamatosan egy szinuszgörbéhez volt hasonló a hangulatom. Hogy valóban akarom? Vagy mégsem?
De rájöttem, hogy persze, ezt akarom! Régóta ez volt az álmom és célom... Volt bennem félelem, de kíváncsiság is. Több mint 10 ezer km távolságra leszek a hazámtól, szüleimtől.
Anyukám azt szokta mondani, hogy néha ugrani kell. Én most ugrottam az ismeretlenbe, nagy örömmel az új felé, és fájó szívvel búcsúzva az akkori életemtől, az akkori valóságtól.
Most pedig itt, az Egyesült Államokban, életem új szakaszában, a csapatom nagyszerű! Fantasztikus emberekkel kosárlabdázom együtt, szuper szurkolókkal.
Váczi Kata: - Hogyan reagáltak a barátaid és osztálytársaid, amikor megtudták, hogy Amerikába, a kosárlabda fellegvárában folytatod a tanulmányaidat és a sportolói pályafutásodat?
Árvai Noémi: - Úgy érzem, mindenki támogató volt, büszkék voltak rám. Valahogy nem is lepődtek meg annyira, mint amennyire én számítottam rá. Viszont azt mondták, hogy őket biztosan nem engednének el egyedül a nagyvilágba.
Nagyszüleim próbálták lebeszélni róla, hiszen otthon a karrierem jól alakult, és felvételt nyertem a Testnevelési Egyetemre is. Ami viszont megnyugtatott, hogy szüleimmel nem volt ebből konfliktus, ők rám bízták a döntést .
Volt pro és kontra vélemény, ebből kellett kihozni a számomra legmegfelelőbbet.
Meghoztam a döntést, amiről valószínűleg csak később derül ki, hogy jó volt-e. Egyelőre annak érzem :)!
Váczi Kata: - Milyen célokat tűztél ki magad elé a jövőre nézve? Mi a következő nagy álmod a sportban és a magánéletben?
Árvai Noémi: - Itt, az egyetemen pszichológiát tanulok (California State University, Sacramento). Szeretném ugyanúgy folytatni mint otthon, vagyis egyensúlyban tartani a tanulmányaimat a sporttal. Nappali tagozatos hallgató vagyok, és délután a kosárlabdaedzések vannak. Amikor itthon játszunk, nincs gond. Nehezebb az, ha idegenben van mérkőzésünk, 2-3 naponta. Néha más államba kell repülnünk a bajnokság miatt, akár 3-4 napot is távol töltve. De nagyon élvezem!
Igyekszem felvenni a ritmust, hisz itt teljesen más, mint amit eddig tapasztaltam. Célom az, hogy az egyetemet a legjobb tudásom szerint végezzem el, és minél több embert ismerjek meg. A kosárlabdában pedig szeretnék bejutni csapatommal a bajnokság rájátszásába.
Váczi Kata: - Mit üzennél a Cserepka Iskola diákjainak? Véleményed szerint, mi segíthet nekik abban, hogy elérjék céljaikat a sportban vagy akár más területen?
Árvai Noémi: - Amit eddig tapasztaltam, hogy merni kell nagyot álmodni! Ám ez nem elég, hanem alázattal kell dolgozni érte, és nem sajnálni… Beáldozni minden mást a célért! Minél többet beletenni az adott dologba, akár hétvégéken, ünnepnapokon is edzeni, képezni magad. De nem szabad elfelejteni, hogy jöhet egy sérülés, vagy bármilyen külső tényező, és akkor ott lesz a tanulás- nem utolsó sorban.
Most jól érzem magam, és csak” kisebb céljaim” vannak, próbálom kiélvezni azt, amit eddig elértem.
Váczi Kata: Kedves Noémi! Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert kívánunk Neked!
Hírek
Sport
Erasmus+
Fotók
