2023. január 27-29. között vett részt iskolánk leány-kosárlabdacsapata Miskolcon a Diákolimpia Országos Döntőjében. A finálé előtt még egy közös edzést szerveztünk a lányoknak, ahol már látszott, hogy mennyire homogén a csapat, azaz játékosaink figyelme, koncentrációja csak a győzelemre összpontosított. Egy közös ebéd után mindössze tíz emberrel indultunk útnak az aranyérem megszerzéséért.
Három nap alatt öt mérkőzést játszottunk, ami nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is megterhelő még egy edzett sportoló számára is. Az első három csoportmérkőzést (PTE Babits, Debreceni Egyetem Gyakorló Gimnázium, illetve a DVTK Miskolc csapatai ellen) úgy nyertük meg, hogy idő előtt beállítva a 40 pontos különbséget, sípszóval léptették le ellenfeleinket a pályáról.
Az elődöntőt már Sopron egyik csapata (Eötvös József Evangélikus Gimnázium) ellen játszottuk. A Cserepka lányai igen precízen, kevés hibával, hatalmas szívvel és fáradhatatlanul mérkőztek meg a riválisokkal, esélyt sem adva a soproni gárdának.
A bajnoki összecsapást a másik soproni együttessel (Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium) szemben vívtuk vasárnap. Iskolánk együttese az eddig látott legprofibb attitűddel lépett pályára, szinte érezni lehetett a siker ízét. Az első negyedben már 39-19-re vezettünk, de elérhető közelségbe került egy újbóli leléptetés lehetősége is. Végül magabiztos erőfölénnyel nagyon-nagyot mentünk, és 97-69-re állítottuk be az aranyérmes, országos diákolimpiai bajnoki címünket.
Az elsőség kivívása mellett két játékosunk, Orbán Alexandra és Piukovits Dorka az „All Star” csapat tagja lett, valamint testnevelő tanárunk, Vald Benjámin vette át a legjobb felkészítőnek járó díjat, az „All Star” csapat edzőjeként. Vezetőedzőnknek, Eördögh Editnek szintén köszönettel tartozunk a lelkiismeretes és szakmailag profi felkészítésért!
A BAJNOK CSAPAT TAGJAI: Árvai Noémi, Bercsi Luca, Fehérvári Aliz, Halmágyi Kata, Jónás Mirjána, Menyhért Petra, Orbán Alexandra, Piukovits Dorka, Puskás Lili Anna, Rátkai Eszter, Segec Andrea és Szakolczi Diána (sérülés miatt távol).
Köszönjünk a szurkolást, gratulálunk a bajnokainknak! HAJRÁ, CSEREPKA!
Pannon Televízió beszámoló: