Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Balatoni sétahajózással egybekötött tudományos, illetve a környezeti nevelést támogató programon jártak a 4.a, 5.b-s tanulók

Balatoni élmények

 2023. október 19-én a 4.a és az 5.b osztály az Energiaügyi Minisztérium által támogatott balatoni sétahajózással egybekötött egynapos tudományos, illetve a környezeti nevelést támogató programban vett részt.  Ez egy olyan élmény- és tapasztalati tanulás alapú, összetett program, amely nemcsak az épített örökségünk megóvásának fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem a természet szeretetét, a természet iránti felelősségvállalást is erősíti. A kirándulás kiemelt célja volt az is, hogy megértessék a tanulókkal az ember természetre gyakorolt hatását.

 A siófoki kikötőben már kora reggel animátorok fogadtak, és hívtak játékra minket. A gyerekek a 132 éves KELÉN névre hallgató hajóra lépve „matrózokká” váltak, és egy egészen más világba csöppentek. A hajó speciálisan élményalapú tanulásra átalakított tereiben a diákok csapatokba rendeződve előbb információkat gyűjthettek, majd játékos feladatokat oldottak meg a természetvédelem témájában. Pl. Az „úszó laboratóriumban” a Balaton mikrobiológiai élővilágának alapos vizsgálatára volt lehetőség különböző mikroszkópokkal. Egy másik helyszínen kreatív foglalkozás keretében vitorlás kishajót készítettek, amit később ki is próbáltak a vízen. A „Techlaborban” is a produktivitásra helyeződött a hangsúly, hiszen építőelemek felhasználásával kellett modellezniük a vizekben lévő szemét feldolgozásának lehetőségeit. Emellett érdekes történeteket is hallottunk a hajóról és a Balatonról.

 Mivel a program fontos részét képezte a testi-lelki egészség, illetve az egészséges életmód jelentőségének tudatosítása is, így a balatonalmádi partraszállást követően egy fizikális átmozgató blokk következett, amelynek során a gyerekeket szabadtéri játékokkal mozgatták meg. Ezután újra visszaszálltunk a hajóra, ahol – a program tematikájának megfelelően – vegán hamburgert és salátát kaptunk ebédre. A nap folyamán a két osztály közös zászlót készített, amit közösen felhúztunk az árbócra, végül emlék gyanánt haza is hoztuk azt.

 Köszönhetően a kedvező időjárásnak, az animátorok által fejlesztett programoknak és a balatoni környezetnek, nagyon kellemes napot töltöttünk együtt, amely mindkét osztály számára meghatározó élmény lett. Reméljük, hogy a kirándulás alatt szerzett ismereteket hatékonyan fogják beilleszteni a diákjaink nemcsak a tanulmányaikba, hanem a további életvitelükbe is.

 

 

GALÉRIA