Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Idén is összejött a 3 tonna élelmiszeradomány

Iskolánk három éve folyamatosan részt vesz a Magyar Élelmiszerbank tartósélelmiszer- és adománygyűjtésében. Idén ehhez az egész ország területére kiterjedő gyűjtési akcióhoz 160 településen 315 áruházi helyszín csatlakozott.

Ahogy eddig mindig, ebben az évben is a Makay úti Tesco Hipermarket volt a mi bázisunk, önkénteseink itt várták mindazokat, akik segíteni kívántak adományaikkal.

Örömmel számolunk be arról, hogy 2021-ben 3185,5 kg-ot tudtunk gyűjteni a tiszaszalkai rászorulók részére.

„Hálás vagyok, hogy immár három éve részt vehetek ebben a gyűjtésben, és láthatom azt, ahogyan megértik az önkéntesség lényegét diákjaink.”– kezdte élménybeszámolóját Kis-Nagy Mercédesz a Cserepka Iskola iskolatitkára (aki koordinálta, szervezte az idei pécsi gyűjtést is).

Majd folytatta: „Keresztényként fontosnak látom, hogy ne csak szóval, de tettekkel is melléálljunk a nehézségben, bajban levőknek.Böjte Csaba testvér szavai csengenek bennem: (…) hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem, hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, és simogatást.”

GALÉRIA